Nem akarok beléd kötni, de láttad már a nagyit kötni vagy horgolni? Akkor feltűnhetett, hogy bírja cérnával. Mert cérna vagy fonál tekeredik és láncolódik össze egyik mintától a másikig. És az elején, meg még egy darabig, csak a nagyi tudja, mi lesz belőle. Ez az ő rejtvénye. Te csak saccolhatsz, hogy sál, mellény esetleg asztalterítő vagy éppen kötött pulóver. Sok cérna és türelem kell hozzá, aztán a végére minden kiderül, megvan a megfejtés. Mondjuk egy jó meleg sapka.

A betűfonat rejtvénynek is lesz a végére megfejtése. Ha bírod cérnával. Persze csak viccelek, mert ehhez a különleges szórejtvényhez nem kell se cérna, se fonál, de még kötőtűre sincs szükség. Pusztán egy kis odafigyelés és türelem meghozza a sikert. Betűket kell ugyanis összefonni szavakká vagy kerek mondattá. Ez lesz a megfejtés, amely lehet egy szó vagy szólás, versrészlet, idézet, esetleg vicces poénvadászat. A betűk összefonásakor még vonalat sem kell húznod, hiszen az ábrában már eleve vannak berajzolt kacifántos összekötő vonalak. A betűfonatoknak többféle változatát készítjük és ezek éppen abban különböznek egymástól, hogy milyenek az összekötő vonalak és hogyan kapcsolódnak össze a betűk.

A legegyszerűbb esetben páronként kapcsolódnak a betűk, persze kacskaringós, pusztán szemmel nehezen követhető útvonalon. A játék során ezeket kell kibogarászni és az összekapcsolt betűk nyomán kialakul a megfejtés. Ehhez hasonló egy másik fajtája, amelyben üres mezőkbe vezeted a betűket és ott adódik a megfejtés. Ezeket a változatokat is lehet korosztályokhoz hangolva, egyszerűbbre és kellően bonyolultra fonni.

Egyszerű betűfonat.

Betűket fonunk össze szavakká vagy kerek mondattá. Ebben az estben a betűk összefonásához még vonalat sem kell húznod, hiszen az ábrában már ott vannak berajzolva a kacifántos összekötő vonalak.

Tapsinak többféle kedvenc betűfonat rejtvénye is van. Az egyik nagy kedvenc az a jellegzetes megjelenésű betűfonat, amelyben a széleken helyezkednek el a felhasználandó betűk és keresztül-kasul cikázó vonalak kötik össze őket. Az elején szükség van egy kis morfondírozásra, ám ha sikerül kiderítened, honnan indulj el, akkor már tényleg gyerekjáték az egész, hiszen csak követni kell sorban a vonalakat.

golyós betűfonat

Ebben a különleges megjelenésű rejtvényben sok kis köröcskében laknak a betűk. A köröket vonalak kötik össze, s az így kialakított hálózatban folyhat a játékos betűfonás.

Szintén nagyon szeretjük a golyós betűfonatot is. Ebben a különleges megjelenésű rejtvényben sok kis köröcskében laknak a betűk. A köröket vonalak kötik össze, s az így kialakított hálózatban folyhat a játékos betűfonás. Valamilyen látványos jelzéssel megmutatjuk, hogy melyik körtől (betűtő) kell elindulni. Azt sem titkoljuk, hogy melyik kör (betű) lesz a végállomás. Játék közben „csupán” az oda vezető utat kell feltérképezni. Nincs hozzá műholdas navigáció, nincsenek GPS koordináták, csak saját magára számíthat az a gyerek, aki erre a feladatra vállalkozik. Ám nem kell nagyon megrémülni: némi leleménnyel és kellő türelemmel megtalálható a helyes útvonal, kigolyózható a golyós betűfonat megfejtése.

Sakktáblás betűfonat

Betűfonat sokféle módon létrejöhet. Ennek az ábrának az érdekessége, hogy a betűfonathoz szükséges betűket egy sakktáblára elhelyezett betűtengerbe rejtettük. Ennek ellenére nem kell sakkozni, itt most még a lépések ismeretére sincs szükség. A fonatot alkotó betűket a sakktáblás betűtengerből az előre megadott betű-szám párok alapján válogathatod ki. Végül pedig a kiemelt betűk összeolvasásával alakul ki a betűfonat, vagyis a rejtvény megfejtése.

Nemcsak a nagyi kifogyhatatlan a kötési-horgolási fajtákból. Rejtvénykészítő műhelyében Tapsi is alkotott számtalan ötletes és érdekes betűfonatot. Ezek különböző változatai immár három évtizede fellelhetők a Tapsi lapcsalád lapozható játszótársaiban, a nyomtatott kiadványaiban.

A betűfonat rejtvények kedvelőinek nem szükséges ezután az újságosoknál és áruházakban vadászni a lapozható játszótársakra. Webáruházunkban, a tapsi.hu boltjában a felnőttek közreműködésével megvásárolható, letölthető és kinyomtatható gyűjteményeket kínálunk. Ezek a folyamatosan készülő e-kiadványok fajtánként válogatva tartalmazzák rejtvényeinket, foglalkoztató feladatlapjainkat. Indokolt esetben korosztályonként is csoportosítjuk a játékos fejtörőket.

A letölthető e-kiadványok egyszerű megoldást kínálnak, ráadásul a pénztárcát is kímélik: jóval olcsóbbak nyomdában készült társaiknál. Ugyanakkor többször is kinyomtathatók, így nagyobb családokban és közösségekben is rendkívül gazdaságosan használhatók.

A vásárlás után azonnal letölthető gyűjtemény oldalai egyben vagy külön-külön is akárhányszor kinyomtathatók házilag. Ezáltal sokkal jobban megéri, mint egy hagyományosan nyomtatott magazin vagy rejtvénykönyv megvásárlása. Éppen ezért igyekszünk az évtizedek alatt nyomtatásban kiadott legsikeresebb magazinjainkat és könyveinket e-kiadványként is megjelentetni. Érdemes tehát figyelemmel kísérni honlapunk webáruházát, ahol a folyamatosan készülő friss gyűjteményes e-kiadványok mellett a korábbi játékos-rejtvényes nagyágyúk is feltűnnek majd kiváló minőségben letölthető és kinyomtatható formátumban.

Felhívjuk minden kedves olvasónk figyelmét, hogy a rejtvények, színezők és egyéb készségfejlesztő feladatlapok valamennyi letöltött és kinyomtatott gyűjteménye használható otthon vagy közösségben, óvodában, iskolában, táborokban és más csoportos foglalkozásokon, de árusításra nem sokszorosítható, kereskedelmi forgalomba nem hozható!

Ebben a képgalériában játékos rejtvényfonatokat mutatunk, amelyek megnyitás után letölthetők a jobb klikk után a “Kép mentése másként…” lehetőségre kattintva.