Akár titkosírás is lehetne, de húzós szórejtvénynek mindenképpen elmegy a következő, klasszikus stílusú távirat szövege: KEDVES ZSUZSIKAAM. MEG EGY EJSZAKAAT SUEMEGEN MARADOK. CSUETOERTOEKOEN DELUTAAN ERKEZEM. OEDOEN. A „megfejtés” pedig a következő: KEDVES ZSUZSIKÁM! MÉG KÉT ÉJSZAKÁT SÜMEGEN MARADOKOK. CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN ÉRKEZEM. ÖDÖN.
Hát ilyen volt a távirat szövegezése több évtizeddel ezelőtt. Aztán egyszerűsödött a továbbítás módja: a telexet felváltotta a telefax, majd az email és ezzel a titkosírást idéző szöveg is kitisztult.
Mikor ezeket a sorokat írom, még feladhatnék egy táviratot, de egy hét múlva már nem. A távirat kézbesítésének utolsó napja Magyarországon: 2021 április 30.
Így nézett ki egy 1956-ban feladott távirat. A szövege ma már kész titkosírás.
A távirat lényegében egy rövid szöveges üzenet, melyet a posta meghatározott időn belül kézbesít a címzettnek. Az egyszerű gyors levéltávirat mellett népszerű volt a dísztávirat is, amikor a feladó a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett a feladónak.
Nem vagyok távközlési szakértő, de láttam sok táviratot. Sőt kézbesítettem is. Közönséges zöld borítékos táviratot, gyásztáviratot, katonai behívót, különféle dísztáviratot…
Egyetemistaként a 70-es évek derekán nyári munkára jelentkeztem a postán. A munkaügyesnek szimpatikus lehettem, mert végig mért és megkérdezte, hogy akarok-e sok pénzt keresni. Akartam. Így aztán táviratkihordó lettem egy hónapig. Az első hét a betanulási időszak volt: beosztottak az egyik táviratkihordó szaki mellé. Neki is szimpatikus lehettem, mert négy nap után ő is megkérdezte: akarok-e sok pénzt keresni. Még mindig akartam. Ezután a fizikai munka végeztével, délután ötkor, beültünk a kocsmába és egy fröccs mellett megtörtént az elméleti oktatás.
Azon a pénteki napon csoda történt: délután ötkor még lengyelországi utazásra kuporgató, csóró diákként ültem be a postás szakival a kocsmába, este kilenckor pedig már tudtam, hogy akár Jugoszláviát is megcélozhatom a haverokkal. Már ha nekik lesz rá pénzük. Mert nekem lesz, arról biztosított a postás kolléga.
Tudtomra adta, hogy az eddig megismert hétköznapi módszerek és kispályás trükkök haszna eltörpül a nagy üzlet mellett. És mi a nagy üzlet? Közelebb hajolt és a kisfröccsös poharak fölött megsúgta: megkapom a három következő hétvégét, hozzá a belvárost az összes nagy étteremmel és a két szállodával. Mert szerencsém van, ugyanis ő éppen szabadságra megy. Hangsúlyozta: ez nagy lehetőség, de ajánlatos alaposan felkészülni rá.
A felkészülésre jó alkalmat kínált a hétvége, amit még együtt csináltunk végig és közben mindenre megtanított. A délelőtti unalmas rutin kézbesítések után elérkezett a mi időnk. Kora délután kezdődtek az esküvők, majd rövidesen özönlöttek az ifjú párokat köszöntő dísztáviratok. Az esküvők minden részletét felderítettük. Megtudakoltuk, mikor lesz a násznép a tanácsházán, a templomban, melyik étteremben vagy szállodában lesz a vacsora és hol folytatódik a lagzi.
Az egyes lakodalmas helyszínekre érkező dísztáviratokat csoportosítottuk. Megtanultam, hogy soha nem szabad egyszerre mindet átadni, sokkal kifizetődőbb apránként adagolni a táviratokat. Így aztán óránként visszatérhetünk ugyanoda, a látszólag frissebb táviratokkal. Ügyeltünk arra is, hogy ne mindig ugyanannak a valakinek adjuk át a küldeményeket, váltogattuk például az örömapákat és megjegyeztük, kinél mekkorára nyílik a pénztárca.
Már csak azért sem érdemes ellőni minden táviratot az elején, mert a násznép által időközben elfogyasztott egyre több alkohol hatása növeli a táviratkihordó borravalós esélyeit. Éttermi esküvői vacsorák esetén a legvégére is tartalékol az ember néhány „későn érkezett” táviratot, majd szolgálatkészen megkérdezi, hogy mi legyen, ha még esetleg érkezik pár üdvözlet. Ezt a burkolt „házhoz szállítási” ajánlatot szinte minden alkalommal elfogadták és a szolgáltatás jól jövedelmezett, mert szerencsére mindig maradt elkésett üzenet a táska alján.
A közös hétvége jelentős bevételéből még nem igazán részesedtem. Betanítás ürügyén ugyan én végeztem a feladatok egy részét, azonban a bevételt mindig leadtam a kollégának. Gondoltam, majd valahogy elosztjuk a végén. De nem osztottuk el. Akkor csalódást érzetem, ám később beláttam: a tanulópénzt meg kell fizetni. Mert megéri megfizetni.
A következő három hét alatt busásan jövedelmezett a megszerzett szaktudás. A hétközi munka is hozott mellékes bevételt, az igazi borravaló azonban a kora nyári hétvégeken termett. Ráadásul gyakran még egy kis szomjoltó és harapnivaló finomság is jutott a szegény egyetemista táviratkihordó srácnak.
Nem csupán kellemes emlékeket idéznek a táviratok. Több alkalommal szomorú pillanatokat éltem át a gyásztáviratok átadásakor. Hasonlóan keserű élmények tolakodnak elő, ha a katonai behívó táviratokra gondolok. Előfordult, hogy éjszakai ügyeletben vártuk, hogy kinek kell kézbesíteni például a tartalékos tiszti szolgálatra behívó táviratot. Az ifjú férjet, apát a családtól hónapokra elszakító behívók kézbesítése nem volt kellemes élmény.
Én magam is adtam fel táviratot. És kaptam is. Bár akkoriban (telefon híján) az üzenetváltásokra általában elég volt egy olcsó nyílt levelezőlap, sürgős esetben jól jött a távirat. Távirati stílusban és csak a játék kedvéért: JOL JOETT A TAAVIRAT.
Végül is jól jött a nyári a táviratos meló is. Alkalmi kollégámnak igaza lett: tényleg sikerült sokat keresnem. Na és a haverok? Izzasztó malomipari zsákolással és papírgyári cipekedéssel próbálkoztak. Ketten nem kerestek annyit, mint én egyedül. A nyári munka utáni egy hónapban jól éreztük magunkat Jugoszláviában…
2021 április 30-án tehát végleg megszünteti, megszüntette a Magyar Posta a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatásait. A távirat magyarországi kivezetése egyébként nem példa nélküli. Mára Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában is megszüntették ezt a szolgáltatást. És ez csak az európai körkép.
Lezárult egy hosszú távkommunikációs korszak. Magyarországon az első táviratot 174 éve, azaz 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A távirat a maga korában óriási jelentőségű információtovábbító médium volt, de jelentősége előbb a telefon széles körű elterjedésével fokozatosan, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan lecsökkent.
A táviratot népszerűsítő kártyanaptár 1971-ből. (museum-digital.org)
Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. Aztán 2020-ban összesen már csupán 23 ezer volt a feladott táviratok száma. És ezzel a napi néhány tucat távirattal mostanra elvérzett a szolgáltatás. Megásta sírját a telefon, az sms, az email. És örök nyugalomra a múzeumba vonult.
