A kutya az ember barátja és játszótársa. A népszerű négylábú Tapsi játékos világában is gyakori szereplő. Vonzóbb vele a játék, izgalmasabb a fejtörő. A kutya nem csak a játszótársunk, hanem az életünk része is lehet. A hétköznapok hőse. Én már példát is láttam erre. Ezt a történetet szeretném megosztani.
Idős kutyát sétáltat az öregember a lakótelep és a kiserdő közti csónakázótó partján. Kissé rozoga már a kutya is és az ember is, de azért jól tartják magukat. Közelebb érve, felismerem az öreget: tíz éve találkoztunk először, s azután még néhányszor…
Akkor régen, a kiskutya keltette fel az érdeklődésemet: virgonc, fürgeléptű kölyök volt. A póráz másik végén megtört, idős bácsi lépkedett, nem győzte visszafogni a kutya lendületét. Beszédbe elegyedtünk a kiskutya ürügyén.
- Az orvos ajánlotta a kutyát, mert már semmiféle gyógyszer nem használ. A vizsgálatok, a laboratóriumi leletek nem mutatnak betegséget, mégis gyengülök, már se étvágyam, se kedvem. Megvettem a kutyát, hátha igaza lesz az orvosnak...
Meglehetősen értetlenül nézhettem, mert nyomban elkezdte mesélni az előzményeket. Lassan egy éve, hogy meghalt a felesége, azóta egyfolytában romlik az állapota. Képtelen túltenni magát a történteken, elemészti az asszony hiánya. Lefogyott, szív-és gyomorpanaszai lettek, folyton fáj a feje és szédül. Elment a kedve mindentől. A csupán a tüneteket vizsgáló szakorvosok értetlenül álltak, nem tudtak mit kezdeni az öreggel, aki egyébként nem is volt olyan öreg, hiszen csak néhány éve ment nyugdíjba.
A patikusok csődöt mondtak, a háziorvos már régóta nem írt fel semmit, csupán azt mondogatta: sétálgasson, járjon ide-oda, ne hagyja el magát. De nem tudta elérni, hogy e tanácsot a páciense be is tartsa. S akkor jött az ötlet. Nagy komolyan azt mondta a doki: vegyen egy kutyát, az talán segít…
- Hát, így lett kutyám. S azóta tényleg jobban érzem magam. reggel korán kelek, jövünk sétálni. Aztán délben ismét lejövünk, délután vagy estefelé megint csatangolunk egyet. Jót tesz a mozgás…
Aztán hónapok múlva, mikor ismét találkoztunk, alig ismertem az emberre: valósággal megfiatalodott. Sokkal jobb színben volt, megerősödött, rövid pórázra fogva, könnyű léptekkel sétáltatta nagyra nőtt kutyáját…
A sok év elteltével már megfeledkeztem róluk. S most, tíz év múltán, jó érzés volt újra találkozni Az idő közelebb hozta őket egymáshoz.
Hosszasan szemlélem távolodó alakjukat. Már póráz sem kell: az öreg kutya méltóságteljes járással lépked a bácsika mellett. Egy évtizedet ajándékozott a gazdájának. Tíz hosszú évet. Az egész életét.
- A fénykép illusztráció. (Fotó: Robert Sadoff)
