Egyszer volt, hol nem volt, nagyjából ezerkétszáz évvel ezelőtt Silo király felépíttette egy templomot. Megesett ilyen azelőtt és azóta is. Ez a történet azonban igen csak rejtélyes-rejtvényes, így aztán helyet kér Tapsi játékos világának izgalmas történeteket mesélő blogjában. Történt ugyanis, hogy a templomot majdani temetkezési helyéül választó király sírkövére egy titokzatos feliratot véstek. Erről a kőbevésett betűtengerről lesz szó, amelyet labirintuskőnek is neveznek.
Nem szeretnék ijesztgetni senkit, de most mégis megidézném a kor szellemét. A történet ugyanis olyan régen és olyan távoli vidéken játszódik, hogy érdemes röviden megemlékezni az ottani és akkori körülményekről.
A történet Asztúriában játszódik. Ez egy kis birodalom volt a mai Spanyolország északnyugati részén. Itt uralkodott Silo kirány 774 és 783 között. Uralkodása alatt templomot építtetett országának akkori fővárosában, Praviában. Halála után az általa emeltetett Santianes de Pravia templomban temették el és sírkövére vésték a titokzatos feliratot. A tábla 53 cm hosszú, 42 cm széles és 12 cm vastag mészkő volt, amelyen 19 oszlopban és 15 sorban helyezték el a felirat 285 betűjét. Ebből a feliratból olvasható ki a következő mondat: „SILO PRINCEPS FECIT”. Ez magyarul azt jelenti: „Silo király építtette”. Vajon hányszor olvasható összesen a kőtáblára vésett feliratban az idézett mondat, ha a közepén látható S-betűtől indulva a sarkok felé haladunk?
Ez a kérdés komolyan próbára teszi az ember elméjét. Most ne kezd el a számolást, mivel sokáig tartana és még eltévednél a labirintusban! A betűk elhelyezkedéséből adódóan a kombinációk száma 45 760. Összesen tehát csaknem ötvenezerszer olvasható a síkövön valamilyen kombinációban Silo király üzenete.
A Silo király által 1200 éve emeltetett templom képe alatt bemutatjuk a titokzatos felirat jól áttekinthető grafikai képét. A középső S-betűt külön bejelöltük. Ha ráérsz, ezen az ábrán kényelmesen számolhatod a betűtengerben elrejtett feliratot...
Az eredeti kőtábla nagy része 1662-ben elpusztult. A feljegyzések, valamint az épségben megmaradt töredék alapján sikerült elkészíteni a labirintuskő hiteles másolatát, amely eredeti helyén, a templom bejáratánál található.
Varázslatos ez a kőbe vésett betűlabirintus. Egyedülálló ötlet és káprázatos megoldás. Látszólag teljes összevisszaságban sorakoznak egymás mellett a betűk: első ránézésre semmit sem lehet kiolvasni belőlük. Különösen furcsa mindez, ha belegondolunk, hogy akkoriban az emberek mindössze néhány százaléka tudott olvasni. A legtöbbek számára a betűk már önmagukban is titokzatosak voltak.
Ilyen körülmények között még izgalmasabb a labirintuskő. A rajta lévő felirat igen csak komoly fejtörő, ám a rejtvény itt még nem ér véget. Vajon kinek a fejéből pattant ki az ötlet? Talán maga Silo király volt ilyen szenvedélyes rejtvénykészítő? Vagy játékos kedvű uralkodóként csak elfogadta elmebajnok tanácsadója javaslatát? A feliratba bújtatott rejtvényt ennyi idő távlatából is megfejthetjük. Tudjuk is megoldást. Akár 45 760-szor kiolvashatjuk a betűtengerből, hogy „SILO PRINCEPS FECIT”. Így aztán tudjuk, hogy mely uralkodó emeltette a templomot. A labirintuskő születésének titkát azonban Silo király elvitte magával a sírba.
A mesevilágba repítő ez a történet. Nem véletlen, hogy a nagy katalán-spanyol szürrealista festő Salvador Dali egyik művében is megjelenik. A festmény a madridi Reina Sofia múzeumban látható.
A titokzatos felirat Salvador Dali művészi képzeletét is alaposan megmozgatta. A kép 1960-ban készült.
Betűtengerek, különleges szókeresők, valamint játékos betű-és számlabirintusok egész sorával várjuk a rejtvények szerelmeseit: a tapsi.hu webshopjában letölthető gyűjtemények széles választéka tekinthető meg a témánként csoportosított készségfejlesztő foglalkoztató kiadványok között.